Ágens

operapunk

– kortárs operaénekes, rendező –

 

’A művészet gyönyör. Gyönyör, játék, kaland, tehetetlenség, fájdalom, tekintélyt nem ismerő alázat, megtalálás, rátalálás valamire, ami túl van rajtunk. Időtlenség a másik időben. Rákapcsolódás a másik történetiségre.           

 

(…) Az, amivel én foglalkozom - klasszikus zenei művek kortárs művekként történő megjelenítése (Purcell, Corelli, Sosztakovics, Sztravinszkíj, Mozart). Ez esetben más összefüggésrendszerbe kerülnek a művek, nem történeti és időrendi, hanem valamely gondolati kapcsolódás okán (gondolatkotta) posztmodern színházi körülmények között. A művet e világ működési feltételeivel egyesítve jelenítem meg. A Purcell piknolepszia c. darabom esetében is, az eredeti Purcell művek részletei, biz. áriái egy másfajta összefüggésrendszerbe állításával egy új, kortárs viszonyok közepette megmutatkozó Purcell mű jött létre.

 

Nem ismerem a zenei törvényeket, tehát nem is térhetek el tőlük, kizárólag az adott mű engedélyére van szükségem, hogy odaenged-e keletkezésének idejéhez vagy sem. Amennyiben igen, feltétel nélkül bízom, abban, hogy megtalálom ezt az új rendszert, melyben a megszokott zenei környezettől eltérve egy más zenefilozófiai egységgé áll össze.

 

(…) Az ének a jelenemből kitörölte az időt.  Időt adományozott.’

Ágens

 

 

Ágens 2000-től foglalkozik színházújító kísérletekkel. Alkotótársaival,  főként Gergye Krisztián táncos-koreográfussal és Tasnádi József képzőművésszel közösen a zene, a kortárs tánc valamint a látvány tökéletes egységét keresi. Legutolsó munkája, a Millenaris Teátrumban bemutatott Purcell piknolepszia  áll a legközelebb ehhez a törekvéshez. A darabot 2004-ben a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriuma A legjobb alternatív előadás díjával jutalmazta. A kritikák ‘korszakos remekműnek’, ‘korszakalkotó alkotás’-nak, ‘összszínházi gyöngyszem’-nek, az ‘összművészeti alkotás wagneri eszméjén túllépő, annak minden fő elemét (ének, tánc, látvány) meghökkentően eredeti kombinációkba fogalmazó előadás’-nak, ‘merész, az aktuális kánonnal szembeszegülő’ előadásnak nevezték.    Amíg Ágens gyakorlati színházi tevékenységet nem folytatott azt a zenei viszonyt kereste és gyakorolta, mely végül egy karakteres,  kizárólag rá jellemző és általa művelt, egyedi műfajjá formálta magát. ‘1999-2000-től az Átjárók (1999-2000), a Korájta (2002), a Tenebrae (2002), az Ex parte est (2002), a Daimón (2003), a Meus (2003 BÖF), a Purcell piknolepszia (2004), az Opera Mea (2004) és az Énekek ... (2004 BÖF), az Ulixes intraperszonális operát, az aqua toffana  – egy kortárs Mozart operát – (2006. Tavaszi Fesztivál) és a ’plastic-fantastic-bombastic c. előadásokat hozta létre.  

 

A 27 éves korában énekelni kezdő énekesnő dolgozott Lois Viktor hangszerszobrásszal Berlinben és Hollandiában. Játszott Szőke András filmjében, énekelt és zeneszerzőként szerepelt Szomjas György: Csókkal és körömmel c. munkájában, Szalai-Dárday: Tükröződések-jében a női főszerepet játszotta illetve énekelte (New York, Velence), részt vett Dettre Gábor, Gárdos Péter, Milorad Krstic és Ullrich Gábor filmjeiben. Kezdetben szólóban vagy minimál zenei kísérettel fél órás improvizációkkal lépett fel évente egy-két alkalommal kiállítás megnyitókon, művészeti fesztiválokon. Majd az 1995-ben felénekelt (később második CD-ként megjelent) hanganyaga után másfél-két éves maga választotta szünet következett. Ezt követően sorra kérték fel színházak, alternatív színházak zeneszerző társával (Boudny Ferenc) közösen zeneszerzőként illetve énekesként (Vígszínház: A salemi boszorkányok, Atlantis Színház: Holtudvar, KompMánia Kortárs Táncszínház, stb...). Szalai Tibor építész-képzőművésszel színházi koncepteket készítenek (A szent tér). Első darabja a KompMánia Kortárs Táncszínházzal (Csabai Attila, Ladjánszki Márta, Gergye Krisztián) közösen létrehozott Átjárók^1. (1999. okt.) volt, mely közönség és szakmai sikert hozott. A 2000-ben létrejött Csabai Attila: Homo non est c. előadása, melyben színészként, énekesként illetve a darab zeneszerzőjeként is részt vesz alapvetően meghatározza színházi irányultságát. Először kap felkérést latin nyelvű ének létrehozására (Agnus dei), mely nyelv innentől kezdve meghatározza zenei műfaját és a Csabai Attilával közös munkák alatt végleg eldől, hogy összművészeti előadások létrehozásával szeretne foglalkozni. Időközben koncertezik a Bálványos társulattal, itt ismerkedik meg Jávorka Ádám brácsással, kivel azóta is koncertjein és előadásaiban együtt dolgozik. Kortárs és komoly zenészekkel koncertezik. Következett a Korájtá, majd a Tenebrae kortárs tánc-opera (Trafó, Millenaris Teátrum, Kolozsvár, SZASZ Szeged, Médiawave - Győr, Nemzeti Táncszínház) Gergye Krisztián jávai kortárs táncos-koreográfussal közösen. Ágenst felkérik a Nemzeti Színházban bemutatott Az ember tragédiája c. előadásban énekelni, majd Meredith Monk: A Celebration service c. kortárs rituáléjába, ahol is Monk miután meghallgatta Ágenst, felajánlotta, hogy énekelje el azt a szólót a bemutatón (Trafó), majd a Bartók Rádióbéli koncertjén, melyet maga szándékozott énekelni. Kárászy Szilvia zongoraversenyében (Fazioli zongorafesztivál, MTA díszterme, Tavaszi fesztivál) neki komponál egy tételt, Gergye Krisztián Barbara L. c. kortárs tánc előadásában egyik zeneszerző (Ágens: Stabat Mater - 2003-as Budapesti Őszi Fesztivál) illetve a főszereplő (Zarnóczai Gizella) hangja. Első önálló nagy koncertje, a MEUS (Jávorka Ádám brácsa, Stollár Xénia viola da gamba, Panyik Lajos dob) a 2003-as Budapesti Őszi Fesztiválon nagy sikert arat. A 2004-es évad Gergye Krisztián: B.SCH c. darabjával (MU Színház, Millenáris Teátrum) indul, melyben Ágens színészként és zeneszerzőként vesz részt (Ágens Stravinsky: Tavaszi áldozat ihlette kórus-improvizáció). A ‘minden női hangfekvést átölelő’³ hangterjedelmű énekesnő ez év februárjában mutatta be a Purcell piknolepszia c. kortárs operáját (Millenáris Teátrum, Theater International - Szeged, Sziget Fesztivál), melyet a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága szakmai kuratóriuma a 2003/2004-es évad legjobb alternatív előadása díjával jutalmazott. A Trafóban bemutatott Opera mea c. előadása (POSZT) után Juronics Tamás felkéri a Szegedi Kortárs Balett Új világ c. darabja (Szegedi Szabadtéri Játékok) zeneszerzőjének, melyet Boudny Ferenccel közösen komponáltak. Árvai György: Angyaltár c. darabjának virtuális szereplője (Lélek: Ágens) a Trafó Határeset sorozatában.  Két cd-je jelent meg, 2007-ben újabb cd-k kiadását tervezi. A Költészet napján (2007. ápr. 11.) jelenik meg első kötete.

 

 

’Ágens ’plastic-fantastic-bombastic’ c. darabjában sajátos ütközetet, párharcot, párbeszédet látunk a letisztult és vértelenül szép ideák világa és a legesendőbb, vágykeltő és brutálisabb (női) földiesség között. Aztán ezek a felmagasodó és elérhetetlenül szép ideák (fehér férfialakok, férfi princípiumok) is összezavarodnak, tipegnek, topognak, életre kelnek és vágyakozni kezdenek. Viszonylag egyszerű eszközökkel, olyan alapvető létkérdésekről, filozófiai kérdésekről szól, magas absztrakciós szinten, kimondottan artisztikus módon, mint a múlt megközelíthetősége, egy szerelem történetté válása, a szépség befogadhatósága és megragadhatósága, az erosz kortalansága bennünk. Mintha benne is ez a kettősség élne. Ez az éteri tisztaság, és a szókimondó agresszivitás.’                                 

                                                                                                           Nagy Zsuzsa - Lege Artist Medicinae                                                                       

 

'Ágens - így nevezik, így hívja magát, így is tanultuk meg az elmúlt évek alatt. Egy nő, akinek természet alatti hangja van, biztosan megszámolta már valaki, hány oktáv, és úgy jár-kel a zene és opera irodalomban, ahogy csak kedve tartja. Na, úgy nem. Mert nem a kedve tartja, hanem a mondanivalója. Ebben a világban, ahol a koncepció megléte gyanús, ahol nem szokás mondani valamit, hanem inkább formába önteni szokás, ott bizony megbízhatatlan művészeti elem az, aki magasról tesz a szokásokra, az elvárásokra, és saját törvényéhez szabja a magas művészeti alkotásokat. Öntörvényéhez - mondhatnánk, de csak az tudja ezt tenni, akinek van. Öntörvénye. Magára szabott világa. Mihez tartása.

Ágens- nem írható bele az általunk már megismert formákba. Kitalálta, vagy éppen megtalálta magát.'

                                                                                                                                                                          Sándor Erzsi - Petőfi Rádió, 2006. nov. 3.

 

'Ágens új produkciója, a ’plastic-fantastic-bombastic’ megmutatja, hogy a végtelen és megállíthatatlanul hömpölygő időfolyam nem csupán megszakítható, de vissza is fordítható. Sőt szükségszerűen vissza is kell fordítani ahhoz, hogy megtanuljunk emlékezni. Hogy megtanuljunk látni: sajátmagunkat, rég elfelejtett és majdani, lehetséges énjeinket. Ágens kortárs operadívából mostanra inkább az idő természetrajzával elmélyülten foglalkozó, annak legapróbb rezdüléseire is érzékenyen felelő előadóművésszé érett. Válaszai nem általános, bármilyen életkorban és lélekállapotban előrángatható receptek. A lefegyverző őszinteség, a megejtő szubjektivitás hatékonyabb fegyver, hiszen a nézőtől is reakciót követel.'                                                                        Jászay Tamás, Irodalmi Jelen

 

’… Az Ulixesszel kapcsolatban, azt gondolom, helyesebb a belső idő felemlítése helyett azt mondani, hogy Ágens sajátjának tekinti az időt. Nagy leleménye – akár tudatos, akár nem –, hogy megfordítja az alá-fölérendeltségi viszonyt, és korlátait levetve ő „parancsol" az időnek. Felfedezi az idő lineáris folyamatának réseit, és ehhez megtalálja a megfelelő eszközöket is. A színpad (sőt a nézőtér és a kinti kávézó) minden része más-más idősíkot képvisel, amelyek között Ágens szabadon mozoghat; átjárása van az idősíkokon – ellentétben determinált, egy meghatározott korhoz kötött szereplőivel. Ugyanígy „átjár" a hangja is a különböző hangszínek, hangmagasságok, artikulálatlan hörgések és húsba vágó dallamok közt. Ő az abszolút főszereplő – a többiekhez viszonyítva időn kívül.’

Vida Virág: Privatizált idő - Színház, 2006. január

 

'Ahogy az utóbbi években nyomon követtem Ágens színpadi működését, a naptárban ritkásan elszórt, ám annál inspirálóbb bemutatóinak sorát, fokozatosan bizonyossággá érett bennem egy benyomás. Ágens különc, próteuszi alkat, aki egy időpillanatban képes összetéveszthetetlenül ugyanolyan és zavarbaejtően más lenni – nem csak az egyes előadásokat összevetve igaz mindez, akár egy produkción belül is érvényesül. Legfeljebb dadogva megragadható, nyíltszíni metamorfózisai közben pedig mintha mégis egyetlen „cél” vezérelné: bebizonyítani a kőbe vésett befogadói pozíciók igazságáról, hogy csupán vízre írták azokat…

 

            Nem alkalmi határsértővel van tehát dolgunk: Ágens rendre a művészt és az izgalmakra vágyó nézőket feszélyező-bénító kötelékeket lazítja, oldja meg. Vagy éppen tépi darabokra, mint tette legutóbb az Ulixesben.'  Jászay Tamás, kontextus. hu

 

’„Ágens, amit most csinál, kissé még merészebb – egy teljesen individuális létezőt, a maga alkotta hangot simítja eggyé a görög-bizánci énekekkel s a látvánnyal, hogy ne csupán a hangja váltson ki valamiféle hatást, de a darab részletei váljanak messzire repítő egységgé.'                                                                                                               Györe Gabriella: Útravaló vándoroknak, litera.hu, 2005. 11.14.

‘... A Purcell piknolepszia a new age érzékeny művészeti lenyomata. Gyanítom, hogy korszakos remekmű.

(...)A Purcell piknolepszia műfaját a szerző kortárs operaként határozta meg. A kortárs operák használják a verbalitást. Ágens átlépte a Rubicont: olyan operát írt, amelyben egyetlen érthető szó sem hangzik el, de még fordítógép kijelzőjén sem olvasható.

            Ezoterikus színpadi látvány, Purcell-muzsika, érthetetlen vokális hangzások folyamatos intonációja, amelyek intenzitása befolyásolja a vetített mozgóképen látható óriási szélkerekek forgási sebességét - mindez azt sejteti, hogy a Purcell piknolepszia nehezen értelmezhető és még nehezebben élvezhető műalkotás. Ezzel szemben az előadás egyik legnagyobb meglepetése az, hogy minden pillanata lebilincselően izgalmas. Ágens és Kiss Viktória jelenléte és különös éneklése ihletett, magával ragadó előadóművészei produkció. A néző elcsodálkozik: követője és beleéléssel részese lesz egy olyan színpadi cselekménynek, ami nem is létezik, legalábbis nem cselekményszerű. Ugyanez a helyzet a ‘szöveggel’: az érthető szavakat nem tartalmazó ének érthetőnek tetszik, legalábbis nem tűnik fel, nem zavaró az érthetetlensége. Az alkotás belső feszültségét izgalmas ellentmondások tartják fenn: a jelenléthiányos virtuális közegre emlékeztető színpadi térben magas érzelmi hőfokon akciózó, szenvedélyes figurákat megformáló emberek vannak (mégis) jelen, miközben az értelemhiányos szöveg értelmezhető kommunikációs jelrendszerként funkcionál.

(...)Ágens nem véletlenül ‘oldotta fel’ Purcell-zenében a maga írta ‘áriáit’. A barokk muzsika hangzásvilága és ideologikus ég felé örvénylése minden szempontból megfelelő hátteret teremt az Ágens komponálta, ‘szférákig ívelő’ vokális hangzatokhoz. Szerencsés az élőzene és a felvételről felcsendülő Purcell-tételek arányos egymásnak felelgetése, kitűnő Stollár Xénia viola da gamba és Jávorka Ádám brácsajátéka. Az ég felé örvénylés képzetét a képzőművész Tasnádi József készítette díszlet- és látványterv, illetve videovetítés erősíti.’

Kutszegi Csaba: Jelenléthiány - Purcell piknolepszia -

in Színház kritikai és elméleti folyóirat, 2004. május

 

‘Az Ágens által művelt kortárs operát – a „Tenebrae” és a legújabb, „Purcell piknolepszia” című produkciókat, melyeket egyaránt Gergye Krisztián táncművésszel együtt „jegyez” a művésznő – helyénvalóbb posztmodern operának nevezni. Az opera komplex jellege ezekben a művekben megmaradt, sőt, az összművészeti vonás még hangsúlyosabb lett: a tánc és a képzőművészet nemcsak illusztrációs céllal, hanem nagyobb súllyal, autonóm módon vannak jelen a műben – a hang pedig nem a zene szavakká formálása (illusztrálása), hanem az emberi artikuláció a zenével folytatott „párbeszédének” mozgató eleme.

(... ) a 2004. februárjában a Millenáris Teátrumban bemutatott Purcell piknolepszia már korszakalkotó alkotás a műfaj magyarországi történetében.
   ... A barokk és a posztmodern termékeny párbeszédének köszönhetően a néző szinte vegytiszta művészeti élményt kap: a transzcendens megélését, a világtól való átmeneti leszakadást. Purcell ihlette piknolepsziát.’

Posztmodern opera - Purcell piknolepszia -

(Írta és rendezte: Ágens; Millenáris Teátrum, 2004. február 19.)

niksi - in Kaleidoskop, 2004. 02. 24.

 

‘... Egyértelmű, hogy Purcellt csak a formai követhetőség indokolja, azonban megdöbbentő, hogy Ágens milyen pontosan találta telibe azt a bő háromszáz éve keletkezett muzsikát, amely korának megfeleltetve hasonló merészséggel viseltetett az éppen aktuális kánonnal szemben. (...) Kiss Viktória klasszikus képzettségű, gyönyörű szopránja kontrasztja volt Ágens karcos, mélyről jövő, gyakorlatilag minden női hangfekvést átölelő, ördögien változó tónusainak...’

Végső Zoltán: Ágens lajtorjája - Élet és Irodalom 2004. február 27.

 

 

‘itt ... elsősorban zenéről, ráadásul szférikus (és démonikus) zenéről van szó, mely Ágens egyszemélyes műfaja, az pedig csupán további pozitívum, hogy egy képzőművészetileg átgondolt tér ad mindennek keretet. Sőt, pontatlan a szó, keretről szó sincs, inkább a tér végtelenné tágításáról, hiszen a nézőkkel szemben (két tompaszöget bezáró videofalon) csupa, magából határtalanságot árasztó kép jelenik meg: a tenger és a felhők kékje összeolvad. Van ennél direktebb szimbólum is, a létra (természetesen egy fekete és egy fehér), mely díszletelemként és a vidón egyaránt feltűnik. Érdekessége, azon túl, hogy színeivel jelzi a jó és a rossz szétválaszthatatlanságát, hogy nem a földön áll, hanem felfüggesztve lebeg. A megtisztulás, a kegyelem utáni vágy kifejezésekor Ágens hangjának nyersebb rétegei is előkerülnek, az 'angyalok nyelvén szólás' ugyanis ambivalens dolog, nem véletlen, hogy előtte meg kellett járnia az árnyékbirodalmat, melyről a Tenebrae című előadásban adott számot.

Kiss Viktóriának, az előadás másik énekesnőjének visszafogottabb, de gyönyörűen pontos, fényes dallamívei izgalmasan ellenpontozzák Ágens domináns, ezernyi hangszínből felépülő, karakteres hangját: a két angyali cyberdíva megérdemli, hogy végül kezükben maradjon legalább egy kósza tollpihe.'

Tóth Ágnes Veronika: Lázadás az érzékenység tunyasága ellen, Balkon 2004/3

 

 

‘A tavaszi bemutató sorozat darabjai közül kimagaslik Ágens produkciója. Ágens egyre inkább fogalommá válik, hiszen művészete, minden egyes bemutatója, fellépése emlékezetes, felkavaró élmény, így újabb és újabb közönségréteget sikerül magához vonzania. (...) A különleges drámai szituációkat két énekesnő, Ágens (eklektikus női hanggal), Kiss Viktória (klasszikus dallamokkal) viszi előre. Kettőjük énekhangja teljességgel visszaadja azt, amit Purcell megkívánt énekesnőitől. ‘

Deák Attila in terasz.hu, 2004. márc. 11.

 

            ‘... a második rész zenei anyaga Ágens izgalmas Tavaszi áldozat- improvizációja, felvételről: egyetlen gyönyörű hang, amelyből palota épül.’

Halász Tamás: Két előadás a Mu Színházban, Színház, 2004. március

 

 

‘...Az A38-as hajón Meus címmel, viola da gamba (Stollár Xénia), brácsa (Jávorka Ádám) és ütők (Panyik Lajos) kíséretében Ágens előadott egy háromtételes művet, amely alig tart tovább hatvan percnél. E hatvan perc alatt megtudjuk, hogy Ágens mit gondol az életről, a halálról, a világról, mirólunk. Először úgy tűnik, mintha hangjával csak játszana és örökké improvizálna. Aztán ahogy egyre jobban elkezd belemélyedni a drámai énekes játékba (néha lopva még a kottába is betekint), rájövünk, hogy szigorú alázattal megkomponált előadás részesei vagyunk. Egyik pillanatban olyan emlékek sejlenek fel, mint amikor először láttam-hallottam Darvas Ivánnak az Egy őrült naplóját, vagy Törőcsik Marival Becket: Óh, azok a szép napok-ját. Mert valójában Ágens egy különös tehetségű drámai színésznő, aki nemcsak hanggal, hanem fantasztikus jelzésrendszerrel dolgozik.
 

(…) Ágens minden bizonnyal nem könnyű falat az ítészek számára. Mégis – szerencsére – egyre több színházi ember ismeri fel elementáris tehetségét, és alkalmazza egy-egy színházi előadásban. (Az ember tragédiája – Nemzeti Színház, Salemi boszorkányok – Vígszínház.) Az, amit Ágens a színházról tud, amit és ahogyan a pódiumról közöl a közönségével, leginkább Zsótér Sándor színházához, kifejezésmódjához hasonlítható. Minden lépése, minden gesztusa precízen, fegyelmezetten kidolgozott – a hangja pedig egy kincsesbánya: sokrétű, felkavaró, buján erotikus.’

Deák Attila: Ágens, a csoda! BÖF, terasz.hu, 2003. október

 

‘... Vasárnap este került műsorra a Régi Zsinagógában Ágens és Gergye Krisztián kortárs táncoperája, a Tenebrae. Ágens már korábban is bemutatkozott a Thealter közönségének, és most is lenyűgözte közönségét a barokk opera ihlette, a transzcendenst célzó ‘áriáival’...’

Jászay Tamás: A teljesség felé

Criticai lapok 2003/10-11.

 

‘Ágens, a legbátrabb, beskatulyázhatatlan énekesnőnk...’

            Tóth Ágnes Veronika: Méreg, de nem halálos

Élet és Irodalom, 2003. 10. 31.

 

‘Miután pedig az irodalom levonult a porondról, (...) Ágens énekesnő szélzúgásra, tengeri hullámverésre, sebzett szirének nyögésére emlékeztető hangjai töltötték be a termet.’

Márton László: A Bródy-díj és annak átadása,  terasz.hu 2003. 10. 20.

 

‘Biztos sokan emlékeznek még az Ötödik elem című film kék színű, mutáns operaénekesnőjére az ultramodern űrhajós környezetben. Ha az űrben még nem is tartunk, de legalább tíz év kell ahhoz, hogy Ágens kamara szólóoperájához hasonló előadások megszokottak és elfogadottak legyenek. (...)  Ágens folyamatosan torzuló, a dinamikai és magassági végletek között mozgó hangja mindvégig elemel a nézőtéri környezetből. Az éteri rezgés, a metafizikai állapot és a speciális intonáció végképp olyan fajsúlyos nyomást helyez elménkre ... (...)

 

Nem vonhatjuk ki magunkat sem Íva Bittová, sem pedig Ágens hatása alól. Az általuk létrehozott alkotások középpontjában a zene van, nem mellékesen azonban beszélhetünk művészeti interdiszciplinaritásról, a produkcióik mellé kívánkozó többletről. Közös tulajdonságuk, hogy csakis kiváló társakkal tudnak együtt dolgozni, lényük záloga a kvalitás, és ha még a háttérben meghúzódó mély gondolatiságot, a reflektáló képességet is figyelembe vesszük, nyugodtan emlegethetjük őket a legújabb kori reprezentánsok között, csak egyikük a múlt felől jön, másikuk a jövő felé megy.’

Végső Zoltán: A női vonal - Íva Bittová és Ágens a Trafóban

Balkon 2002/10

 

‘... Ágens vitathatatlanul „anyanyelvi szinten” ért egy sor énektechnikát (opera, sanzon, song, jazz-ének, sprachgesang)...’

Papp Gábor: Tükör által még homályosabban?

Ellenfény kortárs tánc- és színházművészet 2002/7.

 

 ‘Ágens földöntúli és néha már meghatározhatatlan hangjával többek közt latin zsoltárokat, könyörgéseket interpretált...’

Szepesi Kriszta : Titokban tartott gondolatok, uj.terasz.hu 2002. 12. 20.