Előadások/
Munkák
Interjúk Kritikák/
Írások
Publikációk Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Közhasznúsági
melléklet
2013. évi
pályázat
Támogatók:


Plastic - fantastic - bombastic

Sándor Erzsi / Petőfi rádió

'Ágens - így nevezik, így hívja magát, így is tanultuk meg az elmúlt évek alatt. Egy nő, akinek természet alatti hangja van, biztosan megszámolta már valaki, hány oktáv, és úgy jár-kel a zene és opera irodalomban, ahogy csak kedve tartja. Na, úgy nem. Mert nem a kedve tartja, hanem a mondanivalója. Ebben a világban, ahol a koncepció megléte gyanús, ahol nem szokás mondani valamit, hanem inkább formába önteni szokás, ott bizony megbízhatatlan művészeti elem az, aki magasról tesz a szokásokra, az elvárásokra, és saját törvényéhez szabja a magas művészeti alkotásokat. Öntörvényéhez - mondhatnánk, de csak az tudja ezt tenni, akinek van. Öntörvénye. Magára szabott világa. Mihez tartása.
Ágens- nem írható bele az általunk már megismert formákba. Kitalálta, vagy éppen megtalálta magát.

Plastic - fantastic - bombastic - Tabu című előadásával rendesen szétfújja maga körül a nullás lisztet. Tabu mert arról beszél, illetve énekel, táncol, szenved, jajong - amiről a legcsekélyebb mértékben sem lehet beszélni egy nőnek. Ágens - mint az egykori szép fegyverkovácsné - fogadja a nézőket. Öregen, kifosztottan, kiszáradva, de az emlékeitől átitatva. Ha lenne elég merszünk, nekünk, mint közönségnek, mennék vele, járnánk a nyomába, mert viszonylag hamar rájövünk, hogy a furcsa tér, amelyben a koturnuszos éneklő férfiak járkálnak, nem átlátható. Ahogyan a Kékszakállú herceg vára sem. Az sötét, emez meg elrejtett. Elő-elő bukkannak belőle a férfiak, énekelnek hol férfias, hol nőies hangon, és hatalmasra növesztett talpukon fölémagasodnak Ágensnek, aki a kezdeti egykori fegyverkovácsnéból visszafejti önmagát. Önmaga asszonyi életét, amelyben zavarosan öndefiniálható férfiak, súlyos nyomokat hagynak. Hol szoprán hangon erőteljesek, hol barna baritonnal súlytalanok. Mégis egy női sors rajzolódik elénk, amelyben főszerepeket játszanak, nem mindig kiérdemelten. Fiatal táncos fiú és lány is helyet kapott a szerelmi elszámolásban. Ők Ágensen keresztül táncolnak egymással. A jelenetnek többféle megfejtése van. Mindenki elszórakozhat kedvére, hogy egy nőn belül hányféle nemi szerep létezik. Ágens mer freud-i utakat járni, csak mi, nézők gyávulunk el, utána menni. Pedig mennyivel jobb lett volna, ott állni, a fölénk magasodó operaénekes alatt, és hallgatni az elképesztő hangot, hogy aztán továbbálljunk, Ágenssel együtt a következő fölénkhorgadó férfihoz. Mert az egykori, szép fegyverkovácsnét mindezek együtt teszik azzá, amivé lett. Öreggé, kiszolgáltatottá, tönkretetté, de legalább van mire emlékeznie. Ellentétben azokkal, akik megóvják magukat, nem teszik ki még annak sem, hogy fölálljanak egy ülőhelyről, inkább vállalják, hogy lemaradnak az elébük kínált élet apróságairól. Ágens pedig sorraveszi neghatározó, ám nem mindig irígyletes emlékeit, és sztentori hangon elénekli a pofánkba bele, minden freud-ista himnuszát, a regős-dalt, a Kékszakállú elejéről. Azt, hogy hol a színház, kint-e vagy bent, urak, asszonyságok. Mindez pedig tényleg plasztik, meg bombasztik meg fantasztik, de leginkább tabu, mert a férfiaknak azzal kell szembenézniük, hogy miközben meghatározzák a nők sorsát, eközben egymásra épülnek, egymásra hasonlítanak, mert a választásaink mégiscsak minket jellemeznek. Őket csak annyiban, amennyit hozzánk tudnak tenni. Na, azért az sem kevés.'