Előadások/
Munkák
Interjúk Kritikák/
Írások
Publikációk Képek Videók Ágens CD Audio Hírek E-mail Közhasznúsági
melléklet
2013. évi
pályázat
Támogatók:


Köldökzsinórból flagelláns korbács

Tarján Tamás / Népszava, Szép szó 2009. február 14.

Kiabáltam eleget életemben, ideje, hogy velem kiabáljanak. De Ágens egy szakrális hulladéktelep félkész-koszlott, kopottan tarka mandalájának kellős közepéről nem rám, ránk, nézőkre kiabál, hanem fejünk felett a jegyszedőkkel perlekedik, akik állítólag "ráengedték" a közönséget a még nem teljesen felkészült színészekre. Miközben meg vagyok lepve a látottaktól - sárral bekent, ordítozó ősanya-démon, kötél-köldökzsinórral hozzá béklyózott, befelé bomló fiatal szépség, tar pap, olajoshordó, bitógerendák, keleties tárgyak, roletták s egyebek torlódnak a legkevésbé sem harmonikus fényeket ígérő színen -, az a benyomásom támad: a technikailag nem túl jól kivitelezett, elnyújtottságában nevetséges szitokáradat aligha csak a létezés, magány, tehetetlenség, kudarc, céltalanság, hatalomvágy, gőg, nemzés, halál iránytalan dühét zúdítja a vakvilágba. Van vagy lesz ebben humor is, mint mindenben, ami végletes, ami abszurd.

Az érinthetetlenség körszigete, a színes-szirmos mandala sokszor kerül veszélybe, tatarozni kell. A köldökzsinórt elvágják, kisebb darabjából flagelláns korbács válik. Borzongat, mégsem bírom félmosoly nélkül. Száj telik vérrel-borral, száj bocsátja ki (másik szájba) nyálas tartalmát. Mintha minden a száj felé irányulna. A kiáltás, némaság, harapás, falás, elfogyasztás, a csók szerve felé. Hentesruha kerül elő, az élő és holt hús trancsírozására utalva. Rozsdás kocsitengely köröz hegyén bicegve ferde középvonalként, mintha át akarná döfni a Földet, az univerzumot. A színi aktusok a beavatást csak most nyerő szemlélő számára első látásra csupán töredékesen értelmezhetők a MU Színházban. Oly kiterjedt a jelképtartományuk, hogy mindegyikről tanulmányok sorát lehetne írni. Az antik, mitológiai, kultikus, vallási hagyományrendekből kiváló testek, arcok, mozdulatok rituáléja elementáris és rejtélyes. Az elfeketedő haragban is infantilis kissé. Bömböl a duzzogó gyerek vagy magát önmagába fojtja, holott nagyhatalom. De fölötte még nagyobb hatalmak.

A többesélyes játszmában bizonyos: a nők élvezik a fölényt. Ketten vannak egy férfi ellenében. Meg egymás ellenében, bár nemzedéki és szexuális közeledéssel is próbálkoznak. A valamiféle nyugodt, magabiztos, szent szolgálatot végző férfi nem hagyja zavartatni magát a matriarchátustól. Egyszemélyes patriarchátusát arra használja, hogy e leverően horizontális - porba, földbe, roncsokba, maradékokba fulladó - világot lánggal, renddel, őrzéssel, zenei hangokkal, imával a mélyebb tartalmait ki nem valló, titokzatos vertikalitás felé nyújtóztassa. Muszlim éneket ereget az égnek. Héber könyörgést (már nem egyedül).

A hatáselemek összessége és sorrendje visszaadhatatlan. Legszebb, amikor a három ember pár évtizede még tábortűz mellett és világifjúsági találkozón énekelt rezge békedalban békül össze. Hogy kitörhessen belőlük a zeneőrület, a feszültségek levezetése, a félállati orkeszter, mely hangszerként kalapál szét mindent, ami megszólaltatható. S mi nem szólaltatható meg a süket mindenségben? (Zene: Ágens, Árvai György és Philipp György.)

Ágens, az író, rendező. Az egyik karmester. Árvai György (látvány) és Szűcs Edit (jelmez) segítségével sisteregteti végig akaratát az alig hatvan percen. Olyan erős, szuggesztív az akarata, hogy néha mindegy is, mit akar. Philipp György a másik karmester (nemhiába hivatása ez is a számos között). Elpusztíthatatlanul jár-kel, és nem akar pusztítani. Isten lehetne, ha nem embernek születik. Gergye Krisztián koreográfus a harmadik karmester. Ágens valószínűleg vázolta, mit szeretne, s neki és társainak módja nyílik Gergye hullámzás-, pörgés-, járás-, ülés-, állástervei alapján azt szeretni, amit szeretnének. Madák Zsuzsanna nem karmester. Ő a harmadik színész. Ágens a maga körötti testi térbe zuhogtatja az emberi, asszonyi, női indulatot. Philipp kisétálhatja magából a lelkület lávaforró csendjeit. Madáknak érzékeny teste edényébe kell begyűjtenie, amit tesz és amit vele tesznek. Kiváló hármast alkot a három szereplő. Tarkójukkal, zihálásukkal is érzik egymást. Oly intenzív a színpadi, együttes hitelük, hogy az Ira (Dük, Harag) esetlegességéért is jótállnak. Alternatív színházi, mozgásszínházi zenés produkciójukat lehet elsősorban fiziológiai színháznak vélni, de a testnyelvet a spiritualitás szólaltatja meg.

Az Ira legjobb, legértőbb nézője Weöres Sándor lenne. Szelíd volt, mint a vulkán. Tudta: kutya dolgok tára a világ. 1938-as színdarabjában, a Theomachiában az a magma bugyborékol, amely hetven évvel később Ágens istenkereső, pokoljáró színpadán, a játék több vallást is adaptáló ateizmusában, istenhiányában éget. Ülne egy sor végén Weöres, és ő csak azt kiabálná ki fejhangon a jegyszedőknek: a Pilinszky Jancsi nem jött el?!